Miután megérkezett Ercstől a szokásos vasárnap délutáni " beszéljük meg a tegnapi bulit" címszó alatt futó telefonhívás, és még harminc perc múltán sem éreztük azt, hogy mindenkin felháborodtunk volna annyira, mint amennyire ő arra rászolgált, ( meg egyesek szerint a telefonkábelek sem nagyon bírták volna tovább a szitkozódást ), másfél óra elteltével már a Californiában álltunk sorba a közepes cappuccinóért és a " medium caffe latte on ice"- ért -> hát igen, Ercs sosem adott az egyszerű dolgokra :) ( Itt jegyezném meg, hogy minden igyekezetünk ellenére nem, nem ez lesz az új törzshelyünk, ez igazából csak akkor éri meg, ha egy harmincas pasival randizol ott, aki meghív és a pincér is a spanja...akkor no problem ) Szóval kibeszéltük a szokásos (?) szombatot, meg a nem szombatot is, és akkor tessék uraim, itt a ketrec lehet bevonulni:D Gondolkodni, rájönni, és akkor majd kattan a zár, és zöld a lámpa..kifelé..jah, hogy nincs olyan, aki rájönne ? Oh naív vagyok ? Pedig mi még meg is írnánk ! Tudjátok, külön fejezet, megváltoztatott nevek meg minden. Mint a Pénz, a Táblázat, az A-terv meg lássuk be a B is. Na jó, ha ez elsőre rémisztő akkor csak ne legyünk buták, átlátszóak, kiszámíthatóak és bunkók. Persze ezt is meg lehet fogalmazni egymondatos " a nap tanulsága" -ként: ha nem tudsz egy helyzetet kezelni, akkor ne teremtsd meg. Akkor meg pláne ne, ha 27 éves vagy. Akkor sem, ha ott áll a neved előtt a dr., mert senkit nem érdekel ( és lassan te magad sem fogsz senkit ). Mondhatnám azt is, hogy vállaljuk a felelősséget tetteinkért, de ez úgy hangzik, mintha egy bizonyos basszgitáros sráctól kölcsönöztem volna, hiszen ő van otthon az ilyen frappáns közhelyekben. Úgyhogy ezt vissza is szívnám, úgysem hangzana minden esetben túl hitelesen az én számból.

Gondolkoztam ma azon, hogy én vajon álomvilágban élek-e ? De ezt a kis bevillanást pikkpakk el is hessegettem, mert akármennyire is megvan a világom, nem nevezném álomnak. Csak szimplán van, és meg is volt mindig. Azt hiszem ehhez hozzájárult az is, hogy ideális környezetben nőttem fel, és ez a gimivel nem szakadt meg, inkább csak tovább mélyült. De annak már vége. "Felneveltük" a srácainkat, akik szintén csak folyamatosan szívnak. Azt hiszik az a normális, amit tőlünk kaptak. Mi meg azt hisszük, az a normális, amivé váltak mellettünk. Ahhh...ördögi kör. Szar.