Az emberek változnak, nem a világ- ezt ugye tudjuk régóta. A kérdésem csak annyi, hogy mi ezzel a baj?? Igen, vannak szélsőséges esetek, amikor nagyon szarul tud esni egy változás valakitől, de neki ez miért nem lehet jó, vagy miért nem jöhet rá esetleg majd idővel saját maga, hogy mégsem jó? ( Igen, nagyokosok, ha azt az időt kivárjátok, akkor majd mondhatjátok, hogy "én megmondtam". ) Az életed amúgy is korszakokból áll, teljesen mindegy, hogy ezeket emberekhez, helyekhez, vagy bármi máshoz kötöd. Egyébként meg, mikor van meg valakinek a kiforrott személyisége? Egy emberről tudok, aki konkrétan kijelentette, hogy márpedig ő mostmár megtalálta önmagát, de azóta folyamatosan tök nagy körme van srác létére. ( Törpe, ugye nem kell magyaráznom :)) Na szóval csak arra szeretnék kilyukadni, hogy ha változol, az nem feltétlen negatív. Nem, még akkor sem, ha nem olyanról van szó, hogy kedvesebb, segítőkészebb, érdeklődőbb stb. lettél.  Mert akkor persze pozitív. ( Bár van olyan, akinek ez sem áll jól ) Persze például hozzám eddig mindig csak úgy jöttek oda, hogy " Juci, figyelj megváltoztál", hogy utána valami rossz következett. És mi lett a vége?? ( mind a három esetben :D ) Hogy rájöttek, hogy nem, nem változtam meg, csak ahhoz képest vagyok más, amit megkreáltak rólam az első, a második, a huszadik találkozásra, aminek semmi köze nem volt hozzám gyakorlatilag. Vagyis de. Kb. annyira, mint amit az idegen srác gondol rólam, aki megszólít a vonaton, és végigbeszélgetjük Szegedig az utat; aztán amit a szomszéd néni, mert mindig hangosan köszönök, és mindig csak azt hallja, hogy végeztem az összes vizsgával ;és a csoporttársam, akinek mindig odaadok minden jegyzetet, az övéit pedig időben visszaszolgáltatom..blablabla. És ? Amúgy mit tudsz rólam ? Semmit persze, mert "nem hagyod magad". Na, szép. Vannak, akik elhiszik azt, amit sokszor hallanak. Én nem, csak  a szépet :P Na jó nem igaz. De már belefáradtam ebbe a témába. Páspás :***